Rohannak a napok és a hétköznapok, Lassan virágaitól búcsúzik a nyár, Őszi kertek alatt köszön ránk az alkony, S a hajnal bíborszínű ködkabátban jár.
Harmatgyöngyben fürdik a fű minden reggel, Már ritkuló lombjával sóhajt az akác, A Nap fátyolfelhőkre ül, úgy kel fel, S bágyadtan tekint le a horizont alá.
Kicsit minden ősszel meghal a természet, És messziről integet a tovatűnt nyár, Meleg takaró alatt alszik kedvére, Amíg a kikelet hívó szavára vár.
