Szemed tükrében nem látom vágyaim,
Fakó fényében a tavasz sem táncol,
Szilánkokra törtek a legszebb álmaim,
Ám emléked mégis magához láncol.

Borult, sötét lett felettem az égbolt,
Lehullottak a fák sűrű, zöld lombjai,
A nappalom kihűlt, hideg - hisz rég volt,
Hogy virultak virágom színes szirmai.

Búsan viszem hiányod súlyos terhét,
Pedig csókod már régen nem üdvözölt,
A hangod melege fülembe zeng még,

S a néma magány is vállamon üvölt.
De hiába - már nem várok rád - hidd el!
Hisz darabokra tört egyszer rég - minden.

2006. június 19.