Ifjúkori emlékek simogatják lelkem,
Mikor az első cigarettát szívtam a telken.
Anyutól csórtam az első cigit,
Most már tudom, bizarr egy kicsit.
Nagyokat tüdőztem, kacagva, derülve,
Az apró kis budiba boldogan beülve.
A slukkokat éktelen gyorsan szívtam,
Amennyit csak pár perc alatt bírtam.
Füsttől úszott a kicsinyke fülke,
Arcom meg az émelygéstől
Hol piros volt - hol meg szürke.
Szereplésem nem túl jól sikerült,
Mert a cigizés azonnal kiderült.
Nem lehetett nem észre venni,
Mert az szédelgéstől nem tudtam menni.
Az aznapi ebéd is hamar a földre került,
S hogy miért? – ezen anyám jó nagyot derült.
Csak annyit mondott mosolyogva, csendben –
Édes, bolond kiscicám, ez így nincsen rendben.
Itt van egy csili-vili gyújtó – de
Remélem, hogy  a cigizés csak múló.
Hamar rádöbbentem, hogyha nincs tiltás -
Hát akkor mit sem ér a stikában szívás!
Azóta se pöfékelek, nem lóg a számba cigi,
És most már tudom, ez nem is olyan ciki.
Szegény anyám eszét áldom -
És okosságát  – úgy csodálom!
Mert annak idején a füstölést, ha tiltja,
Lánya talán a cigit ma – nagyütembe szívja.
.

2006-02-21.