Emlékszem – és a sok apró fénylő könny
Szememben legördül, mint az égő gyöngy.
Vágyódik még utánad e nyughatatlan szív,
S belőled egy itt maradt rész, még vissza-visszahív.
A könnyek lassan útjukra indulnak arcomon,
Elgondolkozva bús, szomorú lelki harcomon.
Támadják a lelkem csendes, békés kertjét,
S nem fogadják el az élet előre írt rendjét.
Gurulnak szerteszét lefelé csendben, lassan,
És a földön elterülnek fáradtan, halkan,
De a megannyi ragyogó, fénylő gyöngyszem,
Emléked még őrzi, mint egy szigorú őrszem.
2006-03-06.
