Langyos folyó vízében fürdik a hold arca,
Csillagfényben törölközik, és úgy ül a partra.
A bársonyos fűszőnyegen csendben elalszik,
Apró szusszanása messzire hallatszik.

Lenge szellő szárnyán illan édes álma,
Mosolyogva néz – a reggelre várva.
Fehér paplanfelhő gyengéden melengeti,
És törékeny lelke nótáját halkan pengeti.

Korán kelti a friss hajnal gyöngyharmata,
S a nyíló, nevető virágok színes halmaza.
Ám ő nagyon lassan, a nap felé fordítja fejét,
És vidáman, kacagva fogadja ébredező hevét.

Az áldott nap aranyló fényét - már szórja,
S az égbolt átlátszó ruháját, két részre osztja.
Bőséggel küldi immár az izzasztó meleget,
Mert szívében ismét fellobbant a forró szeretet.

2006. március 11.