Az április, oh! – mily mókás és ravasz,
Ilyen ez a szeszélyes, bolondos tavasz.

Langyos tavaszi szél az esőt bőven ontja,
S minden kopár fa, a rügyeket bontja.

Levelet bont, hogy dús zöld lomb legyen,
Így van ez itt lent, s odafent a nagy hegyen.

Zöldbe borul lassan minden, és látszik a pompa,
A nap is sugarait, néha már vidáman ontja.

Ám borongós és hűvös még a pirkadat,
S néha viharos szél tépázza a hajadat.

A baljós szürke felhő sűrűn gomolyog,
De a nap már messziről - néha mosolyog.

Trillázva zeng a vidám madarak éneke,
S beindul dolgozni is a földeken a vén eke.

Lángoló szíveket a szerelem újra várja,
Az egész világot dalolva, körbejárja.

Csókkal nyílik a vágyak sóhaj-pelyhe,
És szelíd mosolyával üzen a naplemente.

Zöldülni kezd a fák között a tisztás,
Lásd! - a bolondos, szeszélyes április – ily visszás.

2006. április 11.