Egyszer majd, ha kialszik a forró tűz,
Ami most még oly szenvedéllyel lángol,
Meghal benned minden - nagyon messze űz,
S nem sző szíved szép álmokat a vágyról.

Megpihen lelkedben árván a sóhaj,
S távol ragyognak a gyönyörű képek,
Elrabolja egy rút fekete tolvaj,
Torz mosollyal rohan - semmit sem kérdez.

Már nem süt a nap bíborsugara rád,
Nem suttog füledbe tavaszi szellő,
Testednek a gonosz kemény ágyat ád,

Szomorúságot hoz a nap – ha eljő.
Hideg takaró, tested nem melengeti,
Szorosan fogva tartja – s el nem engedi.

2006-05-07.