Apró pillanatokat lopunk az élettől,
És úszunk szerelmesen az időben,
Ajkunk nevetve mesél búról, örömről,
S azt reméljük - hogy ez így lesz örökre.

Szívünk egymás karjában még boldog,
S a mámoros éjszakákban örömmel lebeg,
Az élet izzó kályhája édesen forró,
Tükrében szemünk mosolya mereng.

Hisszük, hogy az álmunk valóra vált,
Ám az idő felettünk hamar tovaszáll,
Lelkünkben az élet tüzes ritmust jár,
Ám ölelő karja – egyszer örökre bezár.

2006. június 22.