A szél immár meztelenre vetkőztette a fákat, S azok kopáran várják már a hideg tél csókjait, De most még a szürke ősz ölelgeti őket lágyan, És a langyos szél suttogja - ontja nékik bókjait.
A vidám nyár már távol, és nagyon messze jár, S bár sokszor kopog az ajtón a téli fagy hűs keze A természet alszik, fáradt két szemét lehunyva vár, De álmába simogatja szelíden még - a nyár heve.
