Ha majd egyszer öreg leszel és ráncos,
Nem tudsz járni, ülni is csak nehezen,
Morcos leszel, fáradt, beteg és álmos,
Nem fogja meg már senki a kezedet,

A szíved is lassan ver, hisz nem fiatal,
De fürdik még a múlt szép emlékeiben
S a haláltól nevetve kérdi - mit akar?
Bár könnyezve sír, ahogy engedi be,

És könyörögve egy kis időt kérsz még,
Hogy leperegjen előtted gyorsan a múlt,
A sötétségbe lassan befele mész,

És minden mi számít - a semmibe hull,
Akkor, tartsd arcod majd a nap fénye felé,
S kacagva indulj - az új élet elé!

2006. július 19.