Ne félj! A halál csak elhagyott állomás,
Az itt maradt hosszú, végső út előtt,
Életed valójában röpke szárnyalás,
A jövendő homály és szürkeség fölött.

Földi léted furcsa és oly szédítő,
Mi lassan letűnik, majd messzire néz,
A szíved helyén tombol a télidő,
S tested a nemlét - rögös útjára lép.

Az első napsugár tán emlékedre száll,
S míg Te némán lebegsz, szárnyalás helyett,
Lelked bolyong, s ha a föld közelében jár,

Sír - hogy emberek között soha nem lehet.
Megmásíthatatlan, éles e törvény,
Szédítő forgás - melybe emészt az örvény.

2006-09-04.