Mosd le eső


Mosd le, mosd le eső a sok hazugságot,
Úgy, mint ahogy a bokrokat és a fákat!
De kérlek - hagyd meg nekünk e kis országot,
Házainkat, szeretteinket, s a tájat.

Csatakos a fű, tompán fénylik a bokor,
Kopár fák hajlanak a sötét ég alatt,
Viharos szél fújva, süvítve kínt kotor,
S bús szíveket görgetve, sietve szalad.

Súlyos cseppenként esik a bánateső,
És sírva, fénylő gyöngyként hull alá a víz,
Napok telnek, nem ritkul a szürke felhő,
Pedig a váll már nehezebb terheket bír.

Megáradt patakjaink forrjanak össze,
Ne legyen hideg, dermedt és meddő a tér,
Ha hív egy segítő kéz, döntsd el, hogy jössz-e
Hogy a viharok elől menedéket kérj!

Ne hagyd, hogy álmaid elmossa az eső,
Békesség felett ne dörögjön a fegyver,
Majd kezdj el tisztán mindent, ha kell elölről,
S ne hagyd - hogy sebektől vérezzen az ember!

Az életben olyan sok mindent kibírtál,
Hidd el hát, kibírod akkor biztos majd ezt is,
Az égre már elég bánatkönnyeket sírtál,
De élni kell - ha néha a hitünk veszt is!

Mosd, mosd eső el azt, hol él a hazugság,
Mosd el a becsteleneket és a mákat,
Viruljon végre nekünk is ez az ország,
S hozd álmainknak – a beteljesült vágyat!


2006. október 16.





Az írás megjelentetője: Fullextra.hu
http://www.fullextra.hu

Az írásmű webcíme:
http://www.fullextra.hu/modules.php?name=Sections&op=viewarticle&artid=5096