Életkép


Gazdaságunk tükre - az egyre csak növekvő nyomor,
Sok guberáló a kacatokból tartja fent magát,
Az életbemaradás állapota fénylő foncsor,
S visszavert fényénél, pár ember leköphetné magát.

Munkanélküliek ácsorognak a Moszkva-téren,
Megállókban, piacokon teng a kacat, a szemét,
Használhatatlan lomot kínálnak koszosan, étlen,
S ha valami elkel, remegve nyújtja sovány kezét.

Ki áruját megveszi – van, hogy szánja s megteheti,
Hogy burkolt alamizsnaként odaadja az árát,
De van, ki a kacatok között emlékét keresi,
És örül, ha végre megtalálja elvesztett álmát.

Maga - ki árul – valójában szerencsétlen koldus,
S naponta reménytelenségét viszi a vásárra,
Oly nyomorultul éhes, hogy sokszor a könnye csordul,
Mikor szemlesütve gondol melengető vágyára.

Mi tán nem más, mint egy kis étel, paplan, luk, egy faház,
Hisz kemény földön alszik és nincs senki mellette,
Ám amíg e létnek peremén a nyomor tanyáz,
Addig a gazdag lenézőn ítélkezik felette.

Nincs egy igaz világ, egy hang, hol nem tombol a kétség,
Mondja meg valaki miért? - Mert az nem lehet véletlen,
Hogy nincs igazság a földön, nincs becsület - csak vétség,
S hogy nincs ember - ki két lábbal áll köztünk az életben!


2006. október 25.

 





Az írás megjelentetője: Fullextra.hu
http://www.fullextra.hu

Az írásmű webcíme:
http://www.fullextra.hu/modules.php?name=Sections&op=viewarticle&artid=5097