Szerelmünk maga a fékezhetetlen tűz,
Szenvedéllyel lángol és oly perzselő,
Én vagyok az, ki a szomjúságba űz,
A romantikus, telhetetlen szerető.

Tüzes szenvedélyed, én oltom, ha kell,
Mikor forró csókod, vággyal keveredik,
Melengetve az ölemig űzöm el,
Hol szerelemvirágként ébredezik.

Vagyunk kéz a kézben – mint a tűz és a víz,
De az együttélésünkön szeretet lapul,
Érzelmünk sokszor még a mennyekbe visz,

S hiszem, hogy míg élünk – soha nem fakul.
Te vagy nékem a kín s az édes gyötrelem,
Tán ezt nevezik úgy – hogy örök szerelem.


2006. október 23.