Az éjszaka te voltál a vendégem.
Gyönyörű álom volt - tán nem is hiszed.
Szívemből elővettem az emléked,
És itt volt a számban a szádnak íze.

Ismét enyém volt csibészes mosolyod,
Kezed tétova mozdulattal ölelt,
Újra simogatott két erős karod,
S én kértem, hogy egy életen át – ölelj!

Lényed ragyogta be az egész szobát,
Míg enyém volt a csókod pillanata,
Ám a reggellel elillantál tovább,

És én könnyek közt fekve - itt maradtam.
Elrabolt tőlem a mostoha reggel,
De emléked maradt és soha nem megy el.

2006. november 14.