Nehezen vánszorog a sötét éjjel,
álmokat szül sok megsárgult emlék,
oly messze még a hajnal s a reggel,
árnyéka itt volt, itt kúszott nemrég.

A csend riasztón és halkan beszél.
Félve, némán iszom minden szavát.
Ott kint egy szellő suttogva zenél,
a hajnal mégsem mutatja magát.

Ólomlábakon lépked az idő,
a sötétség keze homályba nyúl,
lassan kel a nap, mosolyogva jön
s szobám falára fénysugár hull.


2006. november 20.