A szürke, őszi reggel gyöngén bágyadt,
a tegnap, s a holnap is csöndes halott,
csak a temető kertje zsúfolt mára,
sírok felett a gyász - hangosan zokog.

Szívekben szánalom, arcokon bánat,
hantokat virág borítja vastagon,
a szemekben könnycsepp csillan, mint lámpa,
tömény gyertyaillat fut az utakon.

Sápadt bú a temetőt körbefonja,
mennyekig száll a súlyos, nehéz ború,
hulló könnyeket glóriába fogva,
ma szívek rejtekét uralja a bú.

Gyertyák fénylenek az árnyas út felett,
lassan tűnnek a hűlni látszó álmok,
temetőharang a bánattól remeg -
látva - a szívekben mily nagy gyász lángol.

Majd világosul lelkekben az érzet,
lassan, bágyadtan, fénylő gyertya csöppen,
temető felett dúl a rút enyészet,
s árnyak suttognak - viszontlátást csöndben.

2007. október 31.