Hajlott hátú bácsi mereng, jó szóra vár,
karácsonykor úgy érzi, jobban fáj búja,
távolból finom vacsora illata száll,
s egy ócska lemez, mennyből az angyalt fújja.

Nincs senkije, szegényen utcára került,
kínozza az élet, száműzte a világ,
elfáradt már, beteg lett, öreg s kimerült,
számára minden kegyetlen és sivár.

Neki a szeretet ünnep üres frázis,
nem hoznak ajándékot hozzá angyalok,
sírnia kell, a szeme könnyezik máris,
számára egyformán szürkék a nappalok.

Volt, hogy ennél sokkal jobb időket megélt,
míg nem volt beteg s mint az állat dolgozott,
nyugdíja most a betevőre is kevés,
a ruha rajt mocskos, lyukas és foltozott.

Padon fekve alszik, fázik a két lába,
kabátját szaggatja a fagyos, hűvös szél,
gyomra üresen korog, bántja a nátha,
nem kegyelmez neki a kemény, hideg tél.

Odafentről őrzi az öreg hold lángja,
magához öleli a fekete este,
talán csak egy meleg szoba minden álma,
de míg didereg, lassan kihűl a teste.

Felfelé útján angyalok vigyáznak rá,
lelkében csilingel egy aprócska dallam,
tán karácsonyát a mennyekben tölti már,
kegyetlen életét maga mögött hagyva.


2006. december 18.