Voltunk apró csecsemő, vidám gyerek, ki hitte, a világ mindig szép, s kerek, ki hitt igazban, hitt a kedves szóban, ki felhőtlen hempergett szélben, hóban.
Lettünk megtört, megkeseredett ember, ki szólni igazért tán soha nem mer, ki ül a szegénység és nyomor terén, kinek felhők mögött nap sem süt egén.
Leszünk az univerzumon szürke por, mindent, s mindenkit megöl a gyilkos kor, leszünk nyugtalan sétáló szellemek, kísérjük a lent maradt, bús lelkeket.
