Ülünk a szobában, némán, félhomályban,
Mellettünk kihűlt szerelem romja áll,
Kínoz a csend, nem beszél már vággyal,
Jött az idő, szívet cserélve tovaszállt.

Semmi kétség, ez a szerelem elveszett,
Véget ért, akár egy édes, szép regény,
Benne mi vagyunk az örök vesztesek,
Most látni, hogy az élet mily kemény.

Tapogatózni fogok soká nélküled,
Üresség marad utánad, nem vár senki,
Néha majd, ha elfog a riadt rémület,

A szép emlékeket fogom egybe szedni.
Asztalomon lesz, mint egy csokor virág,
S ha feledlek, ő fog emlékeztetni rád.

2007. január 27.