Nélküled szürkén borongós az élet,
Kutatva kiált utánad a világ,
Nélküled izzón mardos, bőrömön éget,
Vadul szorítja szívemet a hiány.

Nélküled hangtalanul járkál a csend,
Lelkemet a régmúlt karjába vonja,
Emlékeden ül, rólad mesélni kezd,
Mintha a lényed védőszentje volna.

Szobámban emléked őrzik a tárgyak,
Rólad suttognak a meg nem írt versek,
Lassan helyet cserél tegnap a mával,

Miközben könnyem hull, akár a permet.
Bánatot tán feledtet, gyógyít az idő,
Szívben a remény majd újra hajt, s kinő.

2007. február 3.