E szürke napon világra jöttem én,
hogy így legyen, Isten mosolyogva hagyta,
nevet az arcom, mikor tükörbe néz,
bár az idő - mély nyomot hagyott rajta. 

Hosszú, s rögös az út, mi mögöttem áll,
de a szív nem öreg, ma is fiatal,
s él a remény, hogy sok boldog óra vár,
mert a test, ha fárad is - élni akar. 

Az élet, szép szavával még hiteget,
de bágyadtan néz már a naplemente,
az elmúlás szele közel integet,
hisz a Halál, a létet rég megvette. 

Múló idővel fut versenyt a korom,
s a gondolatra, hogy lassan elmegyek,
forr a düh, izzik a bú és fájdalom,
tehetetlenségben a test megremeg. 

Csak tudnám, mennyi idő van még hátra,
szavam rímekben szedve, meddig ragyog?
Vajon lesz-e ki emlékszik reája,
hogy pár pici verset – e kéz itt hagyott? 

2007-09-11.