A múlt időkre gondolva; az élet
rövid éveinek dala zeng újra
fülembe perceket -, s még látom ujja
miként osztotta boldogságát nekem.

Könnyeimen nézem, hogyan tűnik el
napjaimnak szerelmetes múltja,
dob rám árnyat elhagyottként; tudva,
hogy a régi percek már messze mentek.

Vajon mit lehet tenni – mondd! - olyankor,
ha majd megáll mögöttem, mint idegen,
ha már felejtem, a múlt milyen szép volt,

 mert szorongat belülről a félelem,
ha tűnik, mint egykor a fényes égbolt,
s magamra hagy majd, akár a szerelem?

2008. január 1.