Háborgó lelkem, már lassan csendesül.
Szürkülni kezd felettem is az éjjel.
Ajkamon elült a nóta, s keserű
élő-halott lettem én - észrevétlen.

Már nem siklik tovább az élethajó,
lassan elsüllyeszti az időtenger,
sír a holnap, s minden elmúlnivaló,
hiába harcol sorsával az ember.

Vigadnék a kikötőjében vadul,
ám kezével szorít, ölel a magány,
bolond szívem tűri némán, szótlanul,
s az időtengeren... sodródik tovább.

2008. január 10.