Mennyire fáj, hogy nem látom szemed,
nincs többé az önfeledt szédülés,
hiányzik szenvedélyed vad szele,
a vidám sóhaj, szélben repülés.

Hiányzik a lendület, elfogyott,
mikor messzi mentél – tudtam - vége,
hajam a szélben ma már nem lobog,
állok némán, bámulok az égre.

Fájdalmamban napestig nyöszörgök,
párnámra hajtom fáradt, bús fejem,
halld, csak halld!  – hogy miként is üvöltök,
mikor esténként képed megjelen’.

2008. január 12.