Se hang, se fény nincsen a végtelenbe,
a szél se suttog, ág lombja nem zöldül,
megáll az út... kocsi tovább nem gördül.
Homály ölel vakon - nem álomsziget -

miként a csend, mint az ár előre vet.
Könnyű vagyok. Életem máris eltűnt,
s zokog a lelkem, szívem sírva rezdül,
ahogy hajóm vitorláit ejti le.

Hiába nyújtom karom már tefeléd,
kegyetlenül sodor tovább a zord szél,
s szegény vitorlám utolsót kiáltva

hörög nagyot - de már minden hiába.
Szivárványként borul reám a félhold,
vonszolja árva lelkemet az égbolt.


2008. február 16.