Nem kínálja álmát a szürke este,
gondolat száll a tűnő percek alatt,
elmerengve kalandozik a múltban,
felidézve hosszú, poros utakat.

Agyam kutatva keresi a múltat…
a viruló nyarat, a korai őszt,
régi idők felett lustán tekereg,
nevetve üdvözöl minden ismerőst.

De rám tör hirtelen a mulandóság,
átölel a szürke közöny veszélye,
társul szegődik hozzá a félelem,
vár rám, s én már indulnék is feléje…

ám elszakít az álom, jön és lecsap,
míg forgolódok gyáván, tehetetlen,
sötét, szűk verembe lök a pillanat,
s világába zuhanok menthetetlen.

2008. március 8.