Egyszer elmúlik lelkünk színes álma,
meghal a világ, és eltűnik minden,
csak te maradsz meg, mert magammal viszlek;
megtartalak bűbájnak és varázsnak,
ha kihűl minden, te égj majd parázsnak.

Megtartalak magamban drága múltnak,
tegnapok csodájának, édes bűnnek -
s olykor, ha más emlékek fel is tűnnek -
sorsomként idézlek újra és újra;
hisz valahol édes múltnak e búja.

Nem feledem az egykori víg nyarat,
s amíg csillagom fénylik fent az égen,
a szívemben őrizlek csendben, mélyen -
bár tudom, tűnt fények méze hervatag -
te bennem élsz némán, örök hallgatag.

Kihűlt a vágy, száll a múlt. A szerelem
emlékként, kiégve roskad a mába,
én mégis suttogom magamban lágyan,
hogy - bár már nyárutóm fénye szendereg,
örök emléknek - Te maradsz meg nekem.

2008.aug.14.