Búcsúzik a szép… lombját hullajtja a fa,
- mely alatt nemrég még hűsölt a szerelem -
felzokog egy messzi kép a múlt árnyaival,
titkon sóhajt a szív, s könnyezi szemem.
A május, a napfény... hamar éjbe merült,
a nyár sem örök, fátyolos köddé fakult;
s én már az ezüst ősz illatát érzem legbelül,
míg versenyt futnak a perceim makacsul.
Figyelem, hogyan küzd az elmúlás, minő
árny fojtja mocskos semmivé féltett napjaim,
miként számolja perceim a rabló idő,
s a rongykezű-tél, hogy marja hamvait.
Kontár idő - minden édest ecetté ront,
tőle az örök, friss méz is őrült fanyar -
hervadó világomat belepi a gyom,
s a szép emlékeket temeti a rőtszínű avar.