Dúl az enyészet
Köd van odakint, dúl az enyészet, fák felett ősz árnyéka feketéllik, hűs szél tarol az álmos vidéken, s hogy nyár volt... már nem is rémlik. Jött a szürke nappal - és az ősz, az álnok! - ahogy a nyári ragyogás elmaradt, két kézzel szórta a tájra az átkot... a bágyatag, lomha, fakó ég alatt. A világ mintha gyásszal lenne teli; rézszínű levelek búsulnak a fák alatt, bár aranyló, színes palástját az ősz a tájra veti, nyomában mégis pusztulás, és hervadás arat. Hol haldoklik a világ, meghalnak a remények; didergő virágok az ősz ölén fáznak, tavaszig nem is kelnek életre szegények, szomorú szenvedői ők is - az elmúlásnak.
2008. október 9.
|
|