Látom a fa gyökerét,
mely markolja a földet,
fullánkként szívja nedvét
s kitér, ha talál követ.

Törzse sudáran mered,
nemes tartással feszül,
kérge, korához reped,
hangya raj jár keresztül.

Égbe nyúlnak az ágak,
kékjébe olvad kezük,
maroknyi hely madárnak,
rakni engedi fészkük.

Integetnek levelek,
szellővel táncot járnak,
fényt érintve az erek,
zölden, esőre várnak.


/2004.11.30./