Őszi éj

A fesztelen éj csendjében,
hallgatom az őszi fákat,
sóhajuktól megremegek,
- hulló levelei fájnak.

Színei, szürkén szárazak,
szikkadtan repülnek távol,
zizegve, mélyben megülnek,
sajgón búcsúznak a fától.

Elmélyült gondolat folyam,
lázasan csörgedez bennem,
enyhe szélben tova suhan,
- s lombjait könnyebb felednem.

Hideg harmat lecsapódik,
nyirkos, ködös éjszakában,
kabátjába fázva bújik,
- üres padon ül magában.



/2004.12.05./