Zagyva

Medrében kanyarog, fürgén halad

Mint ember testében a vérerek

Itt fürge táncot jár, ott meg hanyag

Magát csak vonszolja, úgy lépeget

Kő hátát tapossa, botladozik

Cseppjeit hullajtva tovább buzog

Fodrozó habjában fény lakozik

Magasból a mélybe lomhán zuhog

Hűs vizét átfesti fűzek lombja

Ecsetként lehajló ágaival

Lehulló levélként elúszik gondja

Képeket varázsol árnyaival

Huncutul táncolva Nappal játszik

Kifeszült víztükrét mutogatja

Torzuló testétől a part még látszik

Szétfolyó szoknyáját húzogatja

A Tiszához érve leül végre

Mint csúszdázó gyerek, lábát nyújtja

Majd egy pillantást vet a kék égre

Szolnoknál véget ér hosszú útja

2005. 02. 12.