Magányos est



Fájó sóhajtól lelkem megremeg
Sejtelmes árnya köröttem’ lebeg
Sötét árnyékom némán ácsorog
Imbolygó gyertya fénye rácsorog


Mély áhítattal mindenem adom
Ábrándos álmom magára hagyom
Tépázott szárnyú lepkeként várok
Helyben vergődve többé nem szállok


Rám nehezedik tétován az est
Homályban ingó bús árnyakat fest
Gyertyám mellett a csendre figyelek
Egyedül csak magamban hihetek