Tisza

Szolnoknál a Tisza, méltósággal fordul
Fürkésző tekintet, elmereng a tájon
Karcsú folyam felett, felhő alig mozdul
Várja, hogy a pára, az egekig szálljon

Lombos ágak nyúlnak, árnyékként utána
Sodró áradatban, mintha eggyé válna
Magával ragadja napok bujasága
Lehullott levelek múltba-sárgult álma

Lejjebb, lankás részen, szétterül egészen
Felszínén tükrözi a felkelő napot
Odahajol hozzá, oly közel, merészen
S dölyfösen továbblép, nem emel kalapot

Kanyargó folyónak, csodás szőkesége
Fehér tüllruháját nyárfavirág adja
Tisza-virágzáskor, csokrot vesz kezébe
Rövid jegyességét immár nem tagadja

Hideg napok jönnek, leveti a fátyolt
Ködbe burkolódzik, szél suhan nevetve
Könnyű ívű tánca, tudja már, hogy vágy volt
Elmerül a mélyben, álmait feledve

2006-07-02