Esik

gyászba borult az ég
zokogva jajdul
mennydörög
villám
cikázik fényesen
kiált élesen
szürkült határban
áztatja a földet
fák között csörtet
tócsába toccsan
vaskos cseppje
Medárdot követve
esik szüntelen
kopog az ablakon
koppan az aszfalton
átázott gátakon
veri a tam-tamot
szüntelen zuhogás
utakon túlfolyás
eláraszt mindent
az eső
és jön a következő
most megint elered
nincs is rá felelet
meddig tart
az égi áldás
üres a szántás
semmi nem terem
üres verem
sártengerben fetreng
a víz megáll
árkokat nem talál
csak hömpölyög egyre
zúdul a hegyre
fölülről ömlik lefele
a patak is fut vele
vízszínét teríti
a mélybe meríti
múló fájdalmát
szétszakadnak felhők
sóhajtanak az erdők
elég lesz a csapadék
marad elég maradék
csordultig teli minden
nem kell! Legyen bár ingyen
legyen vége a gyásznak!
vízben áznak a házak
folyton-folyvást csak esik
s az emberek csak lesik
amint jön a zivatar
mindent újra kitakar
esik,
egyre csak esik..