napját se tudom már mikor hallottam rólad menekültem egykor úgy, mint egy rohanó vad nem kérdeztem, miért űzöl, keskenyülő ösvény járhatatlan útján mikor érzésem fösvény árkát ástam köréd hogy távol tartsam vágyad fa alatt lapulva erdő részévé váltam beleolvadtam a vadon árnyai közé az átszűrődő fény alig éltetett, kővé merevedtem, s érzem mozdulatlan itt minden elfásultan várom hogy elkerülök innen liánok fonódnak körém, szívem kopár valaki kopogtat csak egy szentjánosbogár
