Ligeti Éva: Érkező hajnal

Múló idő gyöngyfonatát
hozza az érkező hajnal,
hosszan nyújtózkodó álmát
földre teríti, sóhajjal,

könnyű szellőpihegéssel.
Harmatruhába öltözik
a táj, levélen táncot jár
a fény, percenként költözik,

s míg ide-oda cikázik,
valami mást, újat kutat.
Apró cseppek tükrébe néz,
sima gömbjében jól mutat

égben csiszolt ékszerarca.
Sátorrá összefolyt lombok
árnyában megpihen a csend,
színüket vesztik a dolgok,

míg a messzi messzeségek
homályban várnak a hegyek.
Köd uszályát emelgeti
a szél. Árulkodó jegyek

sejtetik, hol rejtőzködik
a szikla, kidugja fejét
és felhő mögül kukucskál,
nem látják e rejtekhelyét.

Most mozdulnak erdők, s a fák,
fészkéről felszáll a madár,
- bíbormosollyal érkezik,
s nyomában ébredő határ.