Folyómhoz,

Most néma a szőke Tisza,
De hallgatása a mélyben zúg.
Most szelíd fodrok menetelnek,
Versenyt futnak,mint a fellegek.
De látnád mikor duzzogva rohan,
Ember , állat, növény torpan.
Kiszál medréből,mintha unná azt,
Hogy mindig ugyanazt hordja.
Szőkesége szürkére változik,
S mindenki vele birkózik.

Azért szeretünk te szőke Hölgy,
Mert nekünk a legszebb vagy,
Ki a szívünkhöz nőtt.
Sok szépet megértünk partod mellett,
A kevés rosszat egye fene.
Régen mikor virágba öltöztél,
Milliónyi kérészt nemzettél.
Jót teszel mindenkivel,
Hűsítő fodraiddal símogatva fürdetsz.
Hajót,csónakot cipelsz hátadon,
S nem kéred soha a vámot.
Így szeretünk téged szelíden,
Mikor a nap csillog vizeden.
Mint szőke nő hajfonata,
Hömpölyögsz a mederben tova,,

2004.