Egy nap majd úgy érzed,
hogy kéz a kézben,
sétáljunk át az őszbe,
de nem felejteni,
csupán tavaszról-nyárról,
némán álmodni.

A park vén fái ugyanazok,
hűs menedéket nyújtók,
csak a falevél lett rozsdás,
elmaradt a bogár zsongás,
s a nap is lágyan cirógat,
gyengéden simogat.

Egy emlék könnyet csal szemedbe,
s ha érzed ,neked könnyebb,
hogy peregjen a könnyed,
hagyd patakjának folyását,
könnyíti lelked szorongását.

De most bújj közelebb hozzám,
mert csókommal felitatom,
áldott szép gyöngyharmatod,
karolom karcsú derekad,
sétáljunk míg a nap az égen ballag...

09.24.