Emlékszel a padra, ott a hűs parkban,
piciny kezed, kezemben tartva
mondtuk, sosem feledlek,
mindkét szív, szerelemes dallamot zengett,

Sétálva a vízparton néztük a tájat,
a felröppenő vadkacsa-csapattól,
éreztem, hogy megrebbentél,
hozzám-bújva szorosabban öleltél,

Sokszor talált a lenyugvó nap,
bennünket a padon, a vén fa alatt,
a sok madárdalt csendben hallgatva,
mintha mind, kedvünkért dalolna,

Emléked itt őrzöm a szívemben,
együtt töltött perceket nem feledve,
képed csak enyém, s követ utamon,
amíg élek magamban hordozom,

Park mélyén még ott a vén pad,
millió szerelmes szó fültanúja,
őrzi, rejti, a sok izzó vallomást,
a hulló falevél takarja semmi más,

Az életben még egyszer szeretném,
veled bejárni az utat, a fák alatt,
még ha a szemünk fakó is marad,
a sok emlék könnytől elborítva,

2005.