Hol a föld pereme, az eget éri, hajnal pírja dereng, reggel készül, mozdul az élet, a szürkeségbe, a fagyos didergő, télbe. Emberek sietnek, ki-ki dolga után, s néz még bután, a korai órán. Még lelkük alszik, az ágy melege rajtuk, de itt a rideg valóság, menni-menni, míg van munkád, mert a világ, nagyot fordult, ami természetes volt, most ez öröm, másként koldulsz, vagy segélyen élsz, a halálhoz sok, az élethez kevés, s az életed, egy hajító fát, igen ! annyit sem ér !
