suhanó árnyak

Nemrér még hangos madárdal szólt,
rigó fütyült, galamb turbékolt,
de már a csend ólom súllyal nehezül a tájra,
s ráterül a fákra az est szürke fátyla,

A szoba falán halkan suhanva,
egy árny, keres téged kutatva,
miközben elköszön a nap, jó éjt kívánva,
hívja a holdfényt,  hellyel kínálja,

Ezüst csillagból, hímzett takaróját,
rád teríti a felkelő hold, hogy érezd,
szerelmed nálad jár, képébe öltözve,
hozzád simulva, kísér álomba ringat,

De előbb még megkeresi ajkad,
bíbor párnájára csókját rakja,
követi tested minden mozdulatát,
kebled, mind hullámzóbb vonulatát,

Sötétben izzó gyémántokat, melyek
oly csillogón rám ragyognak,
izzón követelik, helyezd csókod,
minden dombra, hajlatomba

Ó gyönyör és mámor vagy,
testünk a vágytól egybeforrva,
ó még, még susogja ajkad,
érzem a percet,mert remegsz alattam,

A fáradt holdfényért eljön a nap,
besüt ablakodon és édes álmon kap,
tested tele apró gyöngyökkel,
az éjszakai találkád, emléke

2005.