Magány...
Nem tudtam: a magány, hogy fájhat ?
mint féreg, a fa odvát, rágja
rám-telepszik, mint az árnyék,
megbújó, alattomos fenyegetés,
Sokaság vesz körül s zsong,
mégis egyedül bolyongok,
sokáig ámítottam magam,
de csak máz, a színes forgatag,
A külvilág nem látja lelkem harcát,
nap, mint nap vívott csatát,
mit a sors rám osztott,,billogot"
hogyan s miképp hordom,titok
Könnyet nem ejtek, de sírok,
csak hittem , hogy mindent bírok,
ezaz alattomos, fal mellett suhan,
s a magány hamis mosolyt mutat,
Így égek el, s viszem keresztem,
vasmarka sosem ereszt el,
fogva tart, jegyesem örökre,
míg az igazi, magával visza földbe,,,,
|
|