Hiába ordítom





- itt állsz előttem s hiába ordítom,
amit adni tudtam,- már mind elfogyott,
most rajtam a sor, hogy nekem adjanak,
kiszáradt ajkamra mézet...,
megdermedt szívembe meleget...,
lelkembe hitet..., - lopjanak.
Újra éljek..., szeressek...,
Fogadni tudjam a jelzéseket rólad,
kit még nem ismerek, de érezlek,
ha erőm elhagy magadhoz emelj.
Ne várd meg..., míg lerogyok,
ölelj-ölelj érezzem, hogy kellek,
nem, mint egy sarokba vetett,
szennyes rongy heverjek.
Minek már annyi értéke sincs,
mint egy feltörlőnek,
mellyel eltüntetik a szennyet.





2005.