Te vagy a hűs lombú varázserdőm amely mélyén bizton' megbújhatok ha lelkemben feltámad a vihar árnya nyugvást lelni veled eggyé válva érzelmem rejtve nálad hagyhatom mikor ölelve érezem kebled hullámát dobbanó szíved vad zakatolását karjaidban átélni azt a szerelmet minden édes szavával fülembe csengjen csókot lehelni meggypiros szádra elhalmozni örömmel, vággyal mikor a hold feljő, vagy hajnal dereng ezt kívánom, neked s nekem...,
