Október

ólom súllyal nehezedik a csend
a fákról hulló levél zaja töri meg
hangos zizzenéssel földet érve
jelzi, aludni készül a természet

ősz homályába bújik a határ
szürke ruhát ölt növény s madár
dideregve bújnak össze fészkükben
kavargó szélben minden oly rideg

vidám ének tovatűnt a nyárral
melegen simogató napsugárral
elcsitul az élet erdőn réten
minden nedves, nyirkos, hideg

vergődve sír a fűz a szélben
csókod ízét számon még érzem
s két karod amely ölelt engem
magához vont önfeledten

tavaszt érzek rügyfakadást
ha eszembe jut még vársz rám
dacolok hideg széllel faggyal
hozzád bújok gondolatban

*
szegletben a pók így mélázott
hálót nem szövök idén, mert fázok
inkább vastagabb fonalra váltok
neked s nekem pulóvert gyártok

mert neki pók-szíve oly nagy volt
egész nyáron hálójában ölelt csókolt
s az sem nagyon zavarta őkelmét
hogy látta mindenki eme tettét...


*

2006.11.05.