Nemcsak látomás

Nesztelenül talált rám
az alkony s vele jöttél te,
szürkét öltöttél magadra
és ez lett köpönyeged.

A fény még ott játszott
tested minden szegletén,
de szemed, izzó parázsként
ragyogott felém.

Már az árny fénylőn
forró valósággá vált,
csókjaid tüze mindenütt
égetve talált reám.

Mohón vetettük magunkat
egymás ölelő karjába,
mielőtt még az alkony
magát éjre nem váltotta.

Szorosan ölelj magadhoz
te csillogó alkonyi árny,
valóság lettél végre nekem
ezen a forró nyári éjszakán.

2008. május 17.