A Híd

Fenn a kék tengeren milliónyi csillag
Lenn a víz fodrában ölelkezik a hold
Törékeny árnyék simul a parthoz
A lány némán áll szemében nincs könny
Csak fáradtság, szomorúság, közöny.

Amott hátul a lány mögött a hajlaton
A toronyban tizenkettőt ütött a bronz
Menni kéne, - hagyni magára a sötétet
Reményt eltenni nyugovóra,- úgy is kevés
Holnap talán megjön Ő, vagy átjön végre.

S a híd  teszi dolgát a parthoz simulva
Folyót átívelve köt össze emberi sorsokat
Kinek-kinek elhozzon jót vagy rosszat,
A lány tudja, hogy holnap megint eljön, s vár
Hogy a túlparton a remény,- alakot mikor ölt.

Kiáltana, de a hang benn reked a torkán
Csak halk nyöszörgő nyüszítés szakad fel
A híd tompa fényében egy alak indul felé
Remeg a lába, - sápadt arca virul majd fehér
Minden közeledő lépés egy nagy szívdobbanás.

Eljött a pillanat,- reng a híd a léptek alatt
Mintha a lánynak ragyogna ezernyi csillag,
Repül az árny felé s gyengéd ölelő kar várja,
Szeme könnyben ázik, - de most az örömért pereg
Feledtetni a gyötrő várakozással töltött sok  hetet.

2008.11.27.