Szörnyet álmodok...

A világ egyik teteje - nyelénél meggyújtott -

cigarettamód füstölög.

Ülök döbbenten. Kicsit megcsípem magam ...

Mégsem álmodom,

A gomolygó gyászködön át,

egy nem mindennapi metszet hörög.

Ülök. Még jó, hogy ülök!

Az iszonyú pilótabajt "remélem".

+

Sír a lelkem a készülék előtt...

Élőben élő az ármány...

Amerika és a Föld észközpontjában

fénysebességgel robog a halál.

Sír a lelkem.

Nehezen hiszi mikor a szabotázst híradják.

Az ember vére fagy...,

a pokolkövet a másikban telitalál.

Sír. Még jó, hogy sír!

A reményt a szavak hazudtolják.

++

Dadog a gondolat a készülék előtt...

Porrá ropog a déli...

Az ég bizton beleborzadna,

ha a számokat ismerné tényei hallatán.

Dadog a gondolat. Sztrájkol.

Fájdalommá vált sérthetetlenségét féli.

Az ártatlanság ide, a kor oda, túl a félelmén,

innen a tudatán a fohász.

Dadog. Még jó, hogy dadog!

A sorstestvér szintén romát éli.

+++

Ökölbe szorul a hit a készülék előtt...

Nem tud lapozni a műsor...

Az ötszögletű bódulat,

a hős kráter imára kulcsolt keze gátat áll.

Ökölbe szorul a hit. Hátha mégis csak álom,

tán eltévedt mozivászon.

A küzdelem, az életharc,

a vigasz csak kicsiny kis könnyes parány.

Ökölbe szorul. Még jó, hogy ökölbe szorul!

Inog, hogy megbocsásson.

++++

Béna a kezem a billentyű előtt...

Az életet írná...

A szertelen, megszeppent,

legyengült kócokat sorokká fésülné.

Béna a kezem. A szivárványt,

a rózsaszínt, a jövőt kopogná.

Az árnyszmog teheti,

hogy nagyon magam sem merem érteni.

Béna. Még jó, hogy béna!

Talán még a kezemre ütnék.

+++++++++++++++++++++++++++++

Zagyvaróna, 2001. szeptember 11.